Interjú Noémivel!
Noémi 5 hónapja csatlakozott a Schibsted csapatához, mint BI Analyst. Analitikus személyiség, aki a munkájában az adathalmazok sokaságában látja a szépséget de közben mérhetetlenül érzékenységet mutat az emberekkel szemben. Ha tudni szeretnéd, hogy miért ezt a szakmát választotta, és hogy miért nem érdemes őt megbántani, akkor olvasd el a vele készült interjút.
Ez a BI Analyst néhányunk számára titokzatosan hangzik! :) Elmondod, hogy pontosan mivel foglalkozol?
3 fő területre lehet osztani a munkánkat: első az adatbázissal kapcsolatos dolgok. Lekérdezéseket írunk, amiket kielemzünk és kiküldünk, akinek kell. Szinte minden csapattal kapcsolatban vagyunk. A második a webanalitika, itt többféle eszközzel dolgozunk, itt is elemzéseket készítünk, nézzük, hogy hogyan teljesítenek az oldalak, a userek viselkedését vizsgáljuk, és összevetjük az adatbázis adataival. A harmadik pedig a kérdőívek készítése. Illetve nekem most mindezek mellé jött az AB tasty projekt, amit most Sebi teljesen átad nekem. A Vateránál én már foglalkoztam ezzel, már kialakult a kapcsolat velük, illetve talultam webfejlesztés is, így bele tudok nyúlni a tesztekbe és tudok segíteni a UX csapatnak.
Hogy jött neked ez a szakma?
Én sebész akartam lenni kiskorom óta, de nem is baj, hogy nem lettem végül az, mert túl érzékeny és emocionális vagyok. Illetve mi voltunk az első évfolyam, akik a duális rendszerben érettségiztek és a tanáraink nem tudták mi kell a felvételihez. Érettségiztem középfokon biológiából és kémiából, ami tök jól sikerült és még nyelvvizsgám is volt, de nem vettek fel. Agyaltam, hogy most készüljek e emelt szintre újra kémiából és bioszból, de besokalltam, és hiányzott a matek, úgyhogy írtam egy majd 100%-os emelt matek érettségit meg egy törit és így mentem végül a közgázra Miskolcra. Ott tanultam online marketinget és így indultam el a web felé, mert tudni szerettem volna, hogy mi van egy weboldal mögött, hogyan készül. Itt jött képbe az informatika és az adatbázis rendszerek. Itt dőlt el, hogy ez kell nekem, én ezt szeretném csinálni. Meg van benne a logika és az összefüggések. Közben voltak jó és kevésbé jó munkáim, amikkel sokat tanultam. A Vateránál voltam ezelőtt, ott volt egy nagyon jó szakmai vezetőm, akitől a szakma nagy részét tanultam, de a cég jövője és helyzete miatt el szerettem volna jönni onnan és Rita hívott fel, hogy lenne itt egy pozíció.
Hallunk itt egy analitikus gondolkodású nőről, akinek a kedvenc tárgya a matek és az Adatbázisok 1-2-3 :O …bocs, de mondhatni kocka :) És közben egy annyira érzékeny vagy a körülötted lévőkkel és én amit 0:0-nál észrevettem rajtad, hogy nagyon bele tudsz kérdezni az ember veséjébe és csak úgy pillázok néha, hogy “ezt honnan, a homlokomra van írva?!”
…én őszintén érdeklődöm az emberek iránt, remélem senki nem érti félre, de ez tényleg egy őszinte kíváncsiság. Azért teszek fel akár magán jellegű kérdéseket is, mert érdekel. És nagyon figyelek másokra, arra, amit mondanak. Nem csak itt, nem csak munkahelyen, tudnék sztorikat mesélni.
Na mesélj valamit…
A Deichmannban voltam pár hónapja és ott sétált egy lány és sírt és sietnem kellett volna haza, de tudtam, hogyha nem kérdezem meg mi a baj, akkor megbánom. Ilyen vagyok. Odamentem és megkérdeztem, hogy segíthetek e és kb 2,5 órát beszélgettünk…és úgy tudtam elengedni, hogy jobb kedve volt. Nem tudtam volna elmenni mellette.
És fordítva mennyire van erre igényed?
Én inkább hallgatóság vagyok, mint magamról beszélek.
Akkor nincs olyan távol ez az orvosi szakma tőled, csak pszichológiai oldalról…
Még nem múlta idejét, hogy ne tanuljam meg azt is. :)
Tök érdekes személyiség vagy. Analitikus, akiről azt hinné az ember, hogy 2 lábbal a földön áll és közben meg mérhetetlenül érzékeny vagy. Mi a csillag jegyed?
Skorpió…de mérleg aszcendenssel.
A mérleg stimmel…skorpió?
Igen, ha megbántanak odaszúrok. Noémivel ne b@ssz ki.
Gyors téma váltás következik…ezt nem lehet átvezetni :D Van egy cicád, és ha jól tudom, akkor ő is egy kis komplex személyiség :) Mesélsz róla?
Ő informatikus cica. Fekszik a laptopon, ír is…persze csak átsétál a billentyűzeten :) Ébennek hívják, lassan 2 éve, hogy örökbe fogadtam. Ő egy vak cica, Paksról egy menhelyről került hozzám. Vese beteg is, úgyhogy speciális tápot ehet csak.
Akkor a szociális érzékenység itt is megjelenik…
Nem sajnálatból van nálam, ő egy tök klassz cica, tök ügyes, tök hálás. Például ő engem nem ébreszt, hagy aludni. Csak akkor kel, ha én már mocorgok. Tök jó fej. Nem lök le semmit, mindent kikerül, vadászik is. Tiszteletben tartjuk egymást.
Villám kérdések:
Sör vagy bor?
Sör…csak nem lehet…gluténos vagyok…de sör…vagy házi pálinka…körte.
Coca vagy Pepsi?
Coca.
Tudom, glutén…de Meki vagy Börger?
Wapper.
iOs vagy Android?
Windows… :o :o :o
Neeee…
De…mikor már nem frissült appot akartam rá fejleszteni de nem sikerült és lassan már le kell cseréljem :(
Ádám kérdezett tőled az előző Fun Far-ból, hogy honnan jön az autók iránti vonzalmad? Van vonzalmad az autók iránt tényleg?
Szeretem az autókat, érdekelnek. És szeretem hallgatni azokat, akik értenek hozzá, mert én sajnos nem értek.
Van jogsid?
Van 11 éve, és hiányzik is a vezetés. Jó lenne egy autó.
Mit szeretnél?
Egy Superb-t.
Tudsz élni Csikánó…
Hát majd egyszer :) Tök jó lenne hazajárni vele Kazincbarcikára.
De dolgozni ne azzal gyere, mert tudod a Visegrádin le kell tenni és neked ahhoz visszafele kéne menned. Azért ne vegyél Superb-t. (Noémi 3 percre lakik az irodától)
Van kérdésed valakihez, kivel csináljuk a következő interjút?
Igen, hozzád! (Kelemen-Csiki Tünde)
Ne már, komolyan?
Igen, hogy mikor lesz a következő triatlon versenyed? :)
Ok, ha próbaidő után megtartotok akkor válaszolok rá :)